Versenyeredmények

A tanulmányi és sportversenyeken elért eredményeink a 2017/2018-as tanévben

OSZKTV

Tanulóink már évek óta jól szerepelnek az Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Versenyeken. A 2017/2018-as tanévben is jó eredményeket értek el az OSZKTV iskolai fordulós versenyein. Néhány tanulónk elért pontszáma alapján irigylésre méltó helyezést ért el a közép-dunántúli régió szakgimnáziumainak és szakközépiskoláinak diákjai között.

Csehi Boglárka 10. B osztályos szociális gondozó és ápoló tanuló a humán tantárgycsoportban (magyar nyelv és helyesírás, irodalom, történelem) került 1. helyre a rangsorban több mint száz versenyző közül;

Novák Ferenc 11. A osztályos asztalos tanuló a reál tantárgycsoportban (fizika, matematika, számítástechnika) jutott el a 2. helyig, majdnem 140 tanuló közül;

a minden közismereti tantárgyat felölelő komplex tantárgycsoportban pedig szintén az 1. helynek megfelelő eredményt ért el Mezei Tamás (10. A osztályos asztalos tanuló), Orsós Bianka Mirandola (10. B osztályos szociális gondozó és ápoló), valamint a már említett Novák Ferenc, a versenyben részt vevő 20 háromfős csapat közül.

Csehi Boglárka az OSZKTV 2018. március 9-én Székesfehérvárott megtartott második, regionális fordulóján is szép eredményt ért el: 5. lett a mezőnyben.

Sportversenyek

A tanulmányi versenyeken kívül tanulóink gyakran szerepelnek sikeresen a különféle sporteseményeken is. Iskolánk futballcsapata az esztergomi Pézsa Tibor Sportcsarnokban, 2018. február 23-án megszervezett IX. Csabai Lajos teremlabdarúgó tornán 3. helyezést ért el, Tenki Roland 9. E osztályos tanulónk pedig elnyerte a legjobb mezőnyjátékos címet.

A „Fair Play Cup” elnevezésű, őszi és tavaszi fordulókból álló, amatőr labdarúgó megyei bajnokságon fiúcsapatunk szintén 3., lánycsapatunk pedig 5. lett.